SZENT BAZIL
(+379)

Vallásos
keresztény családból származott. A szentek között tiszteljük a szüleit, három
testvérét és atyai nagyanyját is. Hamar felismerte, hogy milyen nagy jelentősége
van az ember életére a közösségnek, amelyben él. Egy igazi barátságnak, tudjuk,
életre szóló jelentősége van. Nazianzi Szent Gergellyel, akivel Athénben tanult,
egy életre szóló, mély baráti kapcsolatot épített ki.
Azt is felismerte hamar, hogy magunk körül a jó közösséget meg kell szervezni. 357-ben megkeresztelkedett, majd remeteségbe vonult. Hazatérve Caesarea környékén, nem messze anyja és nővére apácakolostorától ő is monostort alapít. Itt írja meg a szerzetesi élet szabályzatát. A szerzetesek vidáman zsolozsmáztak, noha nagyon szegényesen éltek.
Bazil alázatossága és türelme csodával volt határos. A szerzetesek száma egyre gyarapodott körülötte. Egy éhínség alkalmával maradék vagyonát is teljesen pénzzé tette, és az éhezők megmentésére fordította. 364-ben pappá szentelődött. Az arianizmussal szemben írásban, vitákban és szentbeszédekben hatékonyan védelmezte a katolikus tanítást.
370-ben már a kappadóciai Cesarea püspöke. A Valens császártól kapott birtokon szegényházat és kórházat alapított. Ezeknek a méreteire jellemző, hogy Nazianzi Gergely új városnak nevezte ezt a telepet. Életpéldájával kitűnő papokat nevelt. Messze földről tőle kértek papokat püspöknek.
Megszervezte a közös istentisztelet rendjét is. Évente tízszer az őáltala írt liturgiát végezzük ma is.
Az arianus Modestus helytartó fenyegetéseire így felelt: "Akinek semmije nincs, attól bajos javakat elkobozni. Száműzetést nem ismerek, hiszen mindenütt otthon vagyok, az Úr birodalmában járok. A halált szívesen veszem, hisz jó ideje meghaltam már." - Így még nem beszélt velem senki! - kiáltott fel Modestus. - Valószínűleg még nem akadt dolgod katolikus püspökkel - felelte Bazil. Erkölcsi nagysága előtt az ariánus császár is meghajolt. A szigorú szerzetes életet mint püspök is folytatta. Negyvenéves korában már aggastyánnak látszott. Súlyos májbaj is gyötörte. Az ő életének is megvolt a veszélyes időszaka. Mint fiatal ügyvéd nagy sikert aratott, s bizony neki sem volt könnyű legyőzni a hiúság és nagyravágyás kísértését. Nővére állt akkor mellette és irányította a helyes útra. Bazil jelképe egy lángoló oszlop. Emlékét halála napján, január 1-jén nyilvános ünneppel tartjuk.
| Nagy Szent Bazil élete bővebben | Munkássága | Nagy Szent Bazil Rend |